
A romantikus regények a világ minden részén nagy rajongótáborral rendelkeznek. A romantikus krimi különleges alkategóriája ennek a műfajnak, hiszen a szerelem összeszövődik a borzongással, bűnténnyel, ármánykodással. Az ilyen típusú könyvekben mindig megjelenik a gyönyörű és minden szívet megdobogtató nő, a „szőke herceg”, aki majd megmenti a hölgyet vagy a helyzetet és persze a gonosz bűntevő. Az erős, jóképű megmentő nélkül természetesen nem is létezhet romantikus krimi vagy thriller, megtestesítőjének képe megkophatatlan.
Neki nehéz vagy lehetetlen ellenállni, de miért is kellene, hiszen az olvasó is azt várja, hogy a rejtélyes és olykor kusza történet végére a hősnő és a nagy Ő egymásra találjanak. Ez az ötlet remekül működik az olyan nagyszerű romantikus krimikben, mint a Büszkeség és Balítélet, a Birtoklás trilógia, vagy a Fehér Gallér sorozat. Persze itt megemlíthető, a szintén pattanásig feszülő történésekkel teli Christina Lauren – Gyönyörű rohadék című könyve vagy a Borsa Brown – Az Arab című műve.
A Frei Tamás könyvek a kortárs magyar irodalom kitűnő darabjai
Frei Tamás neve itthon senkinek sem ismeretlen. Jelentős médiaszemélyiség, aki számos válságövezetben megfordult újságírói pályafutása alatt, emellett pedig számtalan interjút készített a világ fontos személyiségeivel. A Frei Tamás könyvek olyan nemzetközi sikerszerzőket utasítottak maguk mögé a magyar piacon, mint Dan Brown. Ez pedig nem kis teljesítmény.
A 2010-es években óriási sikerű politikai thrillereivel meghódította az irodalmat is. Ha a Frei Tamás könyvek receptjére lennénk kíváncsiak, akkor egyszerűen a műfaji sajátosságokat tudnánk megnevezni, amelyek tökéletes sorokba lettek öntve. Az összeesküvés, a pénz, a hatalom, mind olyan témák, amelye kimozdítják az olvasót a komfortzónából. Az olyan Frei Tamás könyvek, mint A megmentő, A bankár, vagy akár a Bábel valódi bestsellerek, amelyeket az igényes politikai thriller kedvelőinek feltétlenül el kell olvasniuk. A mirasabo.com webáruházban Frei Tamás könyvek is rendelhetőek.