
A kőfelverődést egyszerűen nem lehet elkerülni. Hiába vezet az ember a megadott sebességhatáron belül, ha egy kavics a szélvédő felé indul meg valamilyen oknál fogva, azt lehetetlen kikerülni. A baj bekövetkezte után pedig nem sok lehetőség közül választhat az ember. Az egyik igen népszerű opció a kőfelverődés javítás, ami az esetek döntő többségében megoldja a problémát. Aki szembenézett már ezzel a zavaró gonddal, tanúsíthatja, hogy sokkal jobb időben elvégeztetni a szerelést. Már számtalan alkalommal bebizonyosodott, hogy felesleges kicserélni az egész üveget egy apró kőnyom miatt. Azonban azt is tudniuk kell a sofőröknek, hogy nem minden esetben ajánlott a kőfelverődés javítás. Amikor túlságosan nagy a lyuk, repedés, amit a kavics okozott, sajnos csak a csere segíthet. Természetesen azt, hogy járható út vagy sem a kőfelverődés javítás, a feladatot végző szakemberek döntik el. Ők állapítják meg, hogy érdemes-e belevágni ebbe, vagy jobb lesz inkább csere. Nyilván abban az esetben, ha a sérülés nem túl nagy, akkor jöhet a kőfelverődés javítás. Amint az már említésre került, ezzel nem érdemes hónapokat várni. Ajánlott mindig a lehető leghamarabb elvégezni ezt, ugyanis az időhúzás csak tovább ronthat a helyzeten. Az ok nagyon egyszerű: a hőmérsékletváltozás miatt a repedés még mélyebb és hosszabb lehet. Mindez pedig tovább gyengítheti az üveg szerkezetét és az apró kőnyom a repedések kiindulópontjává válhat.
Roppant kellemetlen a kavicsfelverődés
Aki régóta vezet, biztosan megtapasztalta már a kövek és a különféle kisebb törmelékek, út szélen található eszközök felverődését. A legtöbben a kavicsfelverődés jelenségével találkoznak, hiszen mégiscsak ebből van a legtöbb az út szélén. Még egy nagyon kicsi, alig pár milliméteres kövecske is megrepesztheti az üveget vagy egy kisebb lyukat is vájhat beleragadva abba. Szerencsére kis sérülés esetén a kavicsfelverődés gondja megoldható, így az üveg olyan lesz, mint új korában. A szolgáltatás igényelhető az autóüvegek.hu weboldalán. A szakavatott munkatársak évek óta foglalkoznak ezzel, így még akkor is segíteni tudnak, amikor kavicsfelverődés miatt menthetetlennek tűnik a helyzet.