
Ha húsvét környékén Erdélyben járunk, semmiképp ne hagyjuk ki az ebben a tavaszi időszakban rendezett húsvéti vásárokat Maros megyében. Maros megye városaiban ezek kiemelt események nemcsak a helyiek számára, hanem mindazoknak, akik ezt a gyönyörű tavaszi időszakot választják egy erdélyi kirándulásra. A Marosiak Vására, a Tavaszi Vásár, a Húsvéti Vásár, a Helyi Termelők Piacának húsvéti kiadása vagy a Citadella Vásár kiváló alkalom a helyi szokások, hagyományok és a helyben készült kézműves termékek és gasztronómiai remekek megismerésére is.
A húsvét a legfontosabb keresztény ünnep, amelyet Erdélyben a különböző etnikai csoportokra és vallási felekezetekre jellemző közös szokások kísérnek. Ilyenkor a legtöbb erdélyi családban a külső és belső megtisztulás jegyében kitakarítják házat, udvart, házi finomságokat készítenek, tojást festenek és ajándékoznak, és locsolni mennek.
Régen a hagyományos húsvéti ételekhez a hozzávalókat maguknak termelték meg az emberek, manapság azonban még falun is egyre ritkább, hogy saját bárányt vágjanak húsvétkor, inkább megvásárolják. A legtöbb hagyományos házi húsvéti fogáshoz ma már nemcsak hozzávalókat vásárolhatunk, hanem készen elénk tálalják szorgalmas kisvállalkozók: ha diós vagy mákos kalácsot nincs időnk sütni, ma már számtalan pékség kínálatából válogathatunk. Sőt már előre festett főtt tojás is kapható az üzletekben, ha netán a nyuszi vagy szorgalmas hozzáértő kezek nem foglalkoztak ezzel a feladattal idejében, és másképp piros tojás nélkül maradna az ünnepi asztal. Ezek szervezési kérdésnek tűnnek, de valójában a legtöbb erdélyi számára szervesen hozzátartoznak a húsvéti ünnephez. Az ünnepek előtti hétköznapok azonban néha túl zsúfoltak ahhoz, hogy mindent elvégezzünk: ezért is jó alkalom egy húsvéti vásár, hogy beszerezzük mindazt a finomságot, ami nélkül nem is igazán húsvét a húsvét egy erdélyi családban.
Természetesen nemcsak a helyiek, hanem mindazok, akik a húsvéti ünnepek idején a környéken tartózkodnak, részt vehetnek a Maros megye városaiban szervezett vásárokon, foglalkozásokon, programokon. A helyi termelők, a hagyományőrző kézművesek és kultúraszervezők részvételével zajló vásárokon nemcsak különleges, egyedi termékeket lehet beszerezni, hanem általában ki is lehet próbálni a jellegzetes, hagyományos tojásfestést.
Erdélyben minden etnikai közösségnek, sőt régiónak megvannak a hagyományos tojásfestő módszerei, színei és mintái. A legegyszerűbb módszerhez nincs szükség sem speciális eszközre vagy festékre, és otthon is kipróbálhatod: néhány érdekes formájú, de nem túl nagy levél és hagymahéj kell hozzá, no meg egy rossz harisnya, amit már amúgy sem vennénk fel. Az előre megfőtt tojásokra a harisnyából kivágott textillel kell rászorítani a leveleket, oly módon, hogy jól ráfeszüljön. Ezután hagymahéjas főzetben festjük meg a tojásokat, és ha mindent jól csinálunk, a levél helye tojásszínű marad.
A tojásírás azonban igazi virtuóz művészetté válik a szakavatott kézművesek asztalán. Szerencsére a húsvéti vásárok jó alkalmat adnak arra, hogy nagylelkűen megosszák tudásukat mindazokkal, akik szívesen kézbe veszik az írókát vagy ecsetet, és merészen belevágnak a nagyfokú precizitást igénylő, profi tojásdekorálásba.
A tojásfestésen kívül más kézműves foglalatosságba is belekóstolhatnak az érdeklődők: a marosvásárhelyi várban megszervezett húsvéti vásáron például szalmából fonhatnak tojástartókat és virágokat gyerekek és felnőttek.
A foglalkozásokon kívül még számos előnye van annak, ha turistaként látogatunk egy Maros megyei húsvéti vásárra: egyfajta keresztmetszetet is kaphatunk a helyi kézművesek és gasztronómia világából. Kézzel készült fa-, bőr-, gyapjú-, fém-, üvegtárgyak, játékok, ékszerek, szőtt-font táskák, ruhák, népviseletek, hagyományos receptek szerint készült lekvárok, szörpök, italok széles választéka, sajt-, túró- és más tejtermék félék garmadája, vásári tükrös-díszes mézeskalács, az elmaradhatatlan kürtőskalács, a hagyományos székely pityókás kenyér, egyszerűségükben pompás-díszes hagyma- és fokhagymakoszorúk, jellegzetes erdélyi fűszerek, levendula- és más illóolajok elmaradhatatlan portékái ezeknek a vásároknak. Ami biztos: nem megyünk haza üres kézzel!