Koppano Szandra 2021-09-26
Kötelező biztosítás árak

Amikor valaki neki lát a jogosítvány megszerzésének, az egyik első és talán leglényegesebb lecke, amit meg kell tanulni, hogy aki az úton járművel közlekedik, az már nem csak a saját életéért és testi épségéért felelős, de a többi járművekben utazóért is. A sikeres forgalmi vizsga után a következő fontos lépés általában az szokott lenni, hogy saját gépkocsit vásárol magának az ember. Egy autó azonban nem csak könnyebbséget jelent a mindennapi élet során, de kötelezettségekkel is jár. Minden saját autóval rendelkező embernek biztosítást kell kötnie, melynek a neve kötelező felelősségbiztosítás.

Ahogy azt a kötelező biztosítás nevéből sejteni lehet, ez nem egy szabadon választható biztosítás, mint például egy lakás vagy utazás esetében. Akkor, ha egy kocsi tulajdonosnak nincs kötelező biztosítása, bizony komoly büntetésre számíthat. Ez a biztosítás első sorban nem minket véd, hanem egy balesetben az általunk okozott károkat téríti meg a másik félnek. Gondoljunk csak bele, ha nincs kötelező felelősségbiztosításunk, a másik autóban keletkezett károkat saját zsebből kell kifizetni, aminek összege akár milliós tétel is lehet. Ekkora összeget pedig ritkán tudunk egyik pillanatról a másikra előteremteni! Szerencsére manapság már jó néhány biztosító ajánlatai közül tudjuk kiválasztani azt az ajánlatot, melynek egyrészről a szerződés feltételei, másrészről az éves díja a leginkább megfelel.

Nem egyszerű azonban a sok különféle ajánlatot átlátni a biztosítások között, éppen ezért jó, ha ismerünk egy olyan online megbízható oldalt, ami a segítségükre lesz! A Biztoshely biztosítási portálnál könnyen összehasonlíthatja a különböző kötelező biztosítások díjait. Jó hír, hogy nem csak új autó vásárláskor van lehetőség arra, hogy biztosítást kössünk, hiszen évente egyszer le tudjuk cserélni a meglévő biztosításunkat egy kedvezőbbre az évfordulót megelőzően. A fenti linken elérhető oldalon 11 biztosító ajánlatait tudjuk összehasonlítani! Ez aztán a választék, ugye? Érdemes használni az itt elérhető online kalkulátort is, ahol majd személyre szóló ajánlatokat is látni fogjuk akkor, ha néhány fontosabb adatot megadunk!

Abban az esteben, ha a jelenlegi kötelező biztosításunk feltételeivel nem vagyunk megelégedve, és biztosító váltáson gondolkodunk, célszerű figyelni néhány dologra! Fontos, hogy ilyenkor időben jelezzünk a szándékunkat, már az évfrodulót megelőző 2 hónapban erre van is lehetőségünk. Az is lényeges, hogy csak akkor tudunk váltani, ha a jelenlegi szerződésünk még érvényes, vagyis folyamatosan fizettük a biztosítás díját. Akkor is remek választás lesz még a Biztoshely oldala, ha egyéb biztosításra lenne szükségünk, hiszen náluk utasbiztosítást vagy lakásbiztosítást is lehet kötni! Egész biztos, hogy ezen a portálon mindenki megtalálja azt az ajánlatot, ami a legközelebb áll az elképzeléseihez!