Koppano Szandra 2021-02-20
öntözőrendszer házilag

A téli időszakban általában nem kell külön foglalkozni a növények vízellátásával, hiszen azok egy pihenő állapotban vannak. A hideg évszak továbbá elég csapadékos szokott lenni, így nincs ezzel külön dolgunk. Ahogy haladunk előre a nyár felé, úgy válik egyre nagyobb gonddá a vízhiányos állapot jelenléte. A gyakran igen magas hőmérséklet, valamint a több hetes csapadékhiány miatt az öntözőrendszer házilag való kialakítása komoly feladattá válik. Ha szeretnénk ezt a munkát kellő körültekintéssel elvégezni, akkor megéri több mindenre figyelni. Először is nem mindegy, hogy milyen jellegű növényekről van szó. Egy dísz-, illetve gyümölcsöskert esetében teljesen más feltételeknek kell megfelelni. Egyértelműen több nedvességre és egyenletesebb ellátásra lesz szüksége a kultúrnövényeknek, hiszen azok termésátlaga csakis akkor megy bele a kívánt tartományba, ha minden fontos igényük ki van elégítve. Az öntözőrendszer házilag kellő türelemmel és odafigyeléssel, minimális anyagi ráfordítás mellett megoldható.

Ugyanakkor többről van szó, mint a csövek lefektetéséről és a szórófejek elhelyezéséről. Figyelni kell az ideális folyadékelosztásra, valamint kulcskérdés, hogy honnan történik meg a kinyerés. Az öntözőrendszer házilag egyik legegyszerűbb formája, a hálózatra csatlakoztatott gumicső, ami egy szórófejben végződik. Ekkor csak meg kell nyitni a csapot és már kezdetét vette a locsolás. Ez ugyanakkor elég hatékonyatlan és sok utánajárást, pazarlást eredményez. Érdemes tehát az öntözőrendszer házilag olyan alapokra helyezve legyen, ami célirányosan használja fel az éltető nedvességet. A részletekért látogassunk el az ontozo24.hu oldalra.