
Ahhoz, hogy a lehető legmagasabb hozamot érjük el, a befektetési alapok összehasonlítása az egyik legfontosabb lépés. Bár ez egy elsőre talán némiképp bonyolultnak tűnő megtakarítási forma, valójában némi háttér-információ birtokában már egyértelműen látszik, hogy népszerűsége miért is töretlen. A legtöbben úgy gondolunk a befektetésekre, hogy azok vagy magas kockázattal járnak és némi szerencsével így magas hozamot produkálhatnak, vagy épp ellenkezőleg és az alacsony rizikó, azaz a nyugalom ára az, hogy a haszon is csekélyebb. A befektetési alapok összehasonlítása során azonban egyértelműen látni fogjuk, miszerint a konstrukció legnagyobb előnye épp az, hogy az értékpapír kereskedelemben rejlő kockázatokat minimalizálja. A tőzsde világa és a részvénykereskedelem mindig is a nagy sikerektől volt hangos, ám a kellő szakértelem és tapasztalat mellett van még egy nagyon fontos tényező, ami elengedhetetlen a sikerhez. Erről pedig meglepően keveset hallani, holott kardinális kérdés. Portfóliónk megfelelő diverzifikációja nélkül ugyanis nagy esély van arra, hogy épp olyan értékpapírokból vásárolunk, amik árfolyama zuhanni kezd, ez pedig magában hordozza annak lehetőségét, miszerint csak tetemes veszteséggel tudunk kiszállni. A befektetési alapok összehasonlítása során kiemelt figyelmet kell tehát fordítanunk arra, hogy a választott alap milyen stratégiát követ.
Relatíve alacsony rizikó, magas hozam – lehetséges?
Részvények, értékpapírok esetében kétféle kockázattal kell számolnunk. A szisztematikus kockázat a tőzsde és a pénzügyi világ természetes velejárója, így tenni ellene nem igazán lehet. Vannak azonban olyan szituációk, történések, amelyek időről-időre egy adott szektort, illetve ágazatot érintenek. Ezek hatására az árfolyamok nagyon rövid idő alatt óriásit változhatnak, ám nem feltétlen pozitív irányba. Ez akkor jelent kirívóan nagy problémát, amikor befektetéseink túlnyomó részét érintik a történések. Ez ellen úgy lehet a legeredményesebben védekezni, ha portfóliónk kellően szerteágazó, ám ez gyakorta túlságosan nagy befektetést igényel. Óriási volt tehát az igény egy olyan megoldásra, ami kevesebb tőkével is lehetővé teszi a befektetést egy diverzifikált megtakarítási formába, méghozzá olyanba, ami magasabb hozammal kecsegtet. A befektetési alapok pontosan ezt az elvárást teljesítik. A működési elv roppant egyszerű. Úgynevezett befektetési jegy vásárlásával egy értékpapír-csomag kerül a birtokunkba, ám a stratégiát nem nekünk kell összeállítanunk és az sem akadály, ha csak kisebb összeg áll a rendelkezésünkre.
Hosszabb táv – nyugdíjbiztosítás
Amennyiben nem rövidebb távon gondolkozunk, hanem kifejezetten hosszabb időszakra szeretnénk befektetéseinket akkor a nyugdíjbiztosítás is lehetséges megoldás. Ezt kifejezetten akkor érdemes igénybe venni ha:
- jogosultak vagyunk a 20%-os adójóváírásra
- nem szeretnénk a rövidebb távon kifejezetten volatilis részvénypiacnak kintenni a befektetéseinket
- nem szeretnénk magunk kezelni a befektetéseket, például választani a befektetési alapok, jegyek vagy részvények közül
- fontos számunkra a nyugdíjcélunk és kifejezetten erre szeretnénk félretenni
Ez különösen akkor fontos, ha előnynek ítéljük meg azt, hogy a nyugdíjbiztosításokat kezelő alapok elvégzik helyettünk a döntéseket, hogy nem szükséges negyedéves beszámolókat bújnunk és értenünk a pénzügyi nyelvet. Ha azonban a kontroll megtartása fontos, akkor érdemes elsajátítani a befektetések összehasonlításához szükséges alapismereteket.
Befektetési alapok összehasonlítása – mire figyeljünk?
Ahhoz, hogy az elvárásainknak leginkább megfelelő konstrukciót válasszuk, első körben azt kell látnunk, pontosan milyen módon is termel hozamot egy befektetési alap. A metódus egyszerű, ugyanis minél magasabb árfolyamon tudjuk majd eladni a birtokunkban lévő jegyeket (ahhoz képest, amennyiért vettük őket), annál nagyobb haszonra teszünk szert. A befektetési alapok összehasonlítása során emiatt elsőként azt kell meghatároznunk, hogy nyíltvégű, avagy zártvégű konstrukcióban gondolkodunk-e. Előbbi egy rugalmasabb megoldás, hiszen bármikor beléphetünk és a visszavásárlás sincs időponthoz kötve, azt az épp aktuális árfolyamon bármikor lebonyolíthatjuk. Zártvégű alapok esetében a tőzsdén adhatjuk el befektetési jegyeinket, ám azok értékét olyankor kizárólag a kereslet határozza meg, ez pedig kockázattal járhat. Ennél jóval összetettebb kérdést jelent a megfelelő típus kiválasztása. A befektetési alapok összehasonlítása során emiatt érdemes egy független pénzügyi tanácsadó segítségét igénybe venni, aki tapasztalatának köszönhetően jóval könnyebben megtalálja a preferenciáinknak leginkább passzoló megoldást.
Ügyeljünk minden részletre, mielőtt döntenénk
A befektetési alapok gyakorlatilag bármilyen felmerülő igényre alkalmas megtakarítási formák. Nem mindegy azonban, hogy rövidtávon szeretnénk lekötni pénzünket (például egy likviditási alap a maga 3 hónapos futamidejével erre tökéletes lehetőség), vagy inkább nagyobb távlatokban gondolkozunk, így a hosszú kötvényalapok közül érdemes választanunk. Fontos eldönteni azt is, hogy részvények, vagy inkább kötvények alkossák a választott csomag vázát, netán olyan alap lenne az optimális, ami tőkegaranciát vállal. Sok esetben az indexkövető alap a bölcs döntés, ám nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az ingatlanberuházás is remek irány lehet, így az ingatlanforgalmazó, valamint az ingatlanfejlesztő alapokat is érdemes nagyon alaposan számításba venni, mielőtt meghoznánk végleges döntésünket. A befektetési alapok összehasonlítása emiatt egy rendkívül összetett és szakmai hozzáértést igénylő feladat, amit mindenképpen érdemes szakértő segítségével végezni. Nem csupán azért, mert így pontosan tisztában leszünk a vállalt kockázat és a várható hozam mértékével, de egy független pénzügyi tanácsadó emellett olyan fontos részletekre is kitér, mint amilyen az adózás, vagy a lehetséges alternatívák figyelembevétele.