Koppano Szandra 2021-11-22
könyvmolyképző

Az élet egyre inkább tele van kihívásokkal, amiknek megfelelni nem minden esetben egyszerű dolog. Szerencsére ugyanakkor van rá lehetőség és eszköz is, hogy megbirkózzunk a feladatokkal. Bárhogyan is nézzük a modernitás és az okos eszközök megjelenése a hétköznapokban valami olyan helyzetet teremtett, ami mindent más alapokra helyez. Pontosan ezért szükség van a Könyvmolyképző által is nagyra becsült értékekre, ami az olvasás. Már a 2000-es évek elején jól látszott, hogy valami rossz irányba fordult. Azóta a statisztikák bizonyos szinten romoltak, hiszen a kicsik már kevésbé lelnek örömet az olvasásban, hanem inkább a kép és videó megosztó portálok, interaktivitás ragadja őket magával. A Könyvmolyképző azért született meg részben, hogy igyekezzen a lassan homályba vesző, de igen fontos értékeket képviselni. Ennek érdekében, még egy játékot is kitaláltak a Jonatán Könyvmolyképző formájában.
Ez a program évente több mint 10 000 fiatalt mozgat meg és sarkall jelentkezésre. A Könyvmolyképző fő profilja az ifjúsági irodalom. Nagyon széles választékot vonultat fel a kiadó, ezért mindenképpen megéri alaposan körülnézni a kínálat tekintetében. A könyv lehet egy eszköz arra, hogy életünket jobbá tegyük. Hasznos társunk lesz a tanulásban, kikapcsolódásban, élményszerzésben. Az agyat teljesen másképpen dolgoztatja meg, mint az interaktív készülékek. A Könyvmolyképző gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk, ezért ha szükségünk lenne egy kiváló olvasmányra, akkor nem kérdés, hogy melyik kiadót éri meg felkeresnünk. Válogassunk igény szerint a hatalmas kínálatból.