Szerkeszto 2021-12-24
hifi

A különféle audio rendszereknek is vannak már kisebb helyigénnyel rendelkező, úgynevezett mini megoldásai, amik természetesen az elvárt minőséget maximálisan megadják. A mini hifi komponensek talán legfontosabb előnyei, hogy a megszokott erősítőkhöz és lejátszókhoz képest jóval kevesebb helyre van szükségük.

Remek választásnak bizonyulnak ezek olyan helyeken, ahol maximálisan ki szeretnék élvezni a hifi adta előnyöket, azonban erre nincs túl sok hely. A KáCsa Audio shopban is megvehetők a kisebb és nagyobb hifi rendszer eszközök. Az internetes boltban a hifi kategóriában szívesen válogatnak azok a vevők, akik a kisméretű hangrendszereket részesítik előnyben.

A kis méret mellett az is pozitívum, hogy a klasszikus komponensekhez képest ezek kedvezőbb áron szerezhetők be. Milyen helyekre lett tervezve a kisméretű hifi? Irodákban, kisebb alapterülettel rendelkező nappalikban, konyhákban, de akár még hálószobákban és fürdőszobákban is beválhat a hifi.

Persze a tervezéskor és telepítéskor nem szabad elfelejteni a csökkentett teljesítményüket, illetve azt az adott alapterülethez kell viszonyítani.  A kis hifi esetleges hátrányaként említhető, hogy nagyobb hangsugárzókat általában nem igazán képes hiánytalanul meghajtani. Ettől eltekintve csak pozitívumokkal bír a hifi, ami meg is magyarázza, hogy miért annyira népszerű.

Sok helyen nélkülözhetetlen az audio optikai kábel

Az audio jelek átvitelét elvégző vezetékek megbízható lehetőséget jelentenek még akkor is, ha épp nincs kéznél a HDMI kábel, esetleg az adott szituációban az nem megfelelő. Az első audio optikai kábel az ismert Toshiba nevéhez fűződik, amit a brand a saját saját CD-lejátszói és erősítői csatlakoztatásához fejlesztett ki.

Az audio optikai kábel jó tulajdonsága, hogy gond nélkül képes PCM hang jel továbbítására CD/DVD/BD lejátszók, televíziók és DAC-kal rendelkező erősítők között. Mi a teendő akkor, ha valaki optikai kábellel akarja a tévét a hangrendszerrel összekötni? Ekkor fontos, hogy a hangrendszer rendelkezzen digitális optikai bemenettel.