Szerkeszto 2020-08-15
kirakós játékok

A gyermekeknek már egészen kicsi koruk óta szükségük van arra, hogy rendszeresen fejlesztve legyenek. Persze ilyenkor nem kell azonnal az iskolára gondolni, elég ha a kirakós játékok segítségét vesszük kölcsön. Az a legjobb tanulási és fejlődési forma, amikor a picik észre sem veszik, hogy valójában mit csinál a szülő, hanem egyszerűen jól érzik magukat. A puzzle és társai úgy lettek kitalálva, hogy az aranyos rajzokkal és a kedves figurákkal elérjék a gyermekek szívét. A választékban találunk olyat, amit nagyon könnyű kirakni, majd fokozatosan emelhetjük a szintet. Fontos, hogy ne várjunk el csodát a 3 év alatti korosztálytól, inkább hagyjuk, hogy erőlködés nélkül tudjanak szintet lépni. Minden gyermek egy külön csoda, nem kell semmit erőltetni. Ha a szülő negatívan éli meg a babája fejlődését, akkor az a picin is meg fog látszani. Használjuk a kirakós játékokat, de csak addig, amíg a gyermekek is akarják. Amennyiben inkább labdázni szeretnének, engedjük őket pihenni is, a tanulással ráérnek még!