
Amikor egy bizonyos időszakban rendre gázkvótákról és energiahiányról, árinflációról és rezsi-díjemelkedésről hallunk, hajlamosak vagyunk felocsúdni, és átgondolni, hogy egyszer talán majd nem lesz olyan természetes minden, ami a háztartásunkban mindaddig adott volt.
És talán nem is csak a világban és hazánkban uralkodó kusza helyzet miatt. Ilyenkor eszünkbe jut, hogy lehet baj másból is. Mert már ráfüggtünk erre az aggódásra, benne ragadtunk az elővigyázatosság (és kicsit a szorongás) állapotában. Kisebb dolgokból is lehet baj – jut eszünkbe. Mondjuk valaminek az elromlásából, elavulásából, amivel kapcsolatban hajlamosak voltunk azt gondolni: majd megcsináltatjuk azt, ha már „nagyon meg kell”. Én az ezen való gondolkodásom közepette, és miközben a vízszerelő xi kerület szavakra való kereséseim találatai között válogattam, a vizgazfutesszerelo24.hu oldalra jutottam el, ami miatt most erről írok nektek. Ez az oldal nem annyira a nagyvilág dolgaira, mint a mi háztartásunk apróságaira koncentrál a leírásaiban, de azok közül szinte mindenre. Mindenre, ami csak előfordulhat náluk, az oldal elnevezésében foglalt területeken. És a lényeg persze: hívhatók a különböző szerelésekhez, felújításokhoz, karbantartáshoz végül.
Lehet tényleg egy csomó, rémisztő esemény a lakásban, ami, ha bekövetkezik, egycsapásra agyonvágja a hangulatunkat, elfog tőle a szorongás, és lehet, hogy olyan nagy lesz a baj, hogy már időnk sem lesz ezeken tépelődni. Mert egyből kármentésbe kell kezdenünk. Jobb, ha ezeket az esteket meg sem várjuk inkább, hanem rendszeresen újíttatunk fel elhasználódott dolgokat, akár velük is (a vizgazfutesszerelo24.hu-val). Viszont, ha mégis beütne valamilyen tragédia…
Hívhatjuk a vízszerelőjüket rendkívüli sürgősséggel, ha vizesedik valamelyik fal. Ha gyanítjuk, hogy valamelyik háztartási szerkezet (mosogatógép, mosógép) valami más miatt nem működik, és nem a készülékben van a hiba, vagy akár csak csöpög a csap, ami gyakran előforduló dolog, de vannak súlyosabb formái a „csöpögésnek”. És okai is. Fontos! Ha tényleg valami súlyosabbra gyanakszunk, mint ami látszik, és megalapozottan tesszük ezt, hívjuk a vizgazfutesszerelo24.hu-t! Ekkor ne mérlegeljünk.
Hívhatjuk a „Duguláselhárítás szekciójukat”, amennyiben látványosan nem folyik el valahol a víz, ahol el kéne neki. Nagynyomású ipari pumpákkal többet tudnak kezdeni, mint mi magunk tudnánk, bármilyen hasonló helyzettel!
Hívjuk bátran, mert hatékony és biztoskezű segítség lesz, a gázszerelőjüket. Ha olyan fontos készülék, mint a fűtést, vagy a melegvizet biztosító valamely gázkészülék ingatag módon működget csak, vagy teljesen elromlott. Általános karbantartáshoz szintén ezt javaslom: a telefonálást, vagy a netes bejelentést.
És ott van még a külön „Fűtésszerelő” kategória, aki mindenféle, de tényleg nagyon különféle eszközökre specializálódott fűtés-területen és egyúttal azt is mondhatjuk, hogy átfogó ismeretekkel rendelkező, nagyon tapasztalt szakember. ennél a szervizbrigádnál.
Mit jelent a „nagy tapasztalat”? Alsó hangon úgy 30 esztendőt. Vagy többet. A tapasztalatuk abban is áll, hogy a panelházaktól a magánházakig, de mindenféle ipari épületig mindenhol dolgoztak nagyon sokszor. Képzett, hozzájuk ellenőrzött háttérrel rendelkezve kerül emberek alkotják a szerelőcsapatot, de elég megnézni az oldalukat, és láthatjuk, a korszak gyorsaságára, egyedi kihívásaira is mind fel vannak készülve. Gyorsak, több módon elérhetők – mint már mondtam – én a vízszerelő xi kerület keresőszavakkal kerestem rájuk, de mennek ők az agglomerációban és egyéb helyeken is bárhova. Egész Pest megyében, és a székesfővárosban.
Na, de a felsoroltakon túl mit akartam én a „vízszerelő xi kerület” alatt értve, pontosabban? (Mármint az általános tájékozódáson túl, amiről az elején beszéltem…) Csaptelep-szerelés volt nálunk napirenden (aminek a szükségességéről meg is győzött maga az oldal), és van egy régi Hajdu bojlerünk is, amivel szintén akartam már kezdeni valamit. Náluk mindenféle márkájú dologra, amit utóbb említettem külön kitérnek egy hosszú felsorolásban, a „Vízszerelő” menüpont alatt. De a csaptelepszerelés rejtelmeiről is hosszan írnak, és ez a szép, hogy mindenről ugyanígy „regélnek”, amit el is végeznek. Írják hát a csaptelep szerelési munkákról, hogy a világon nem mindenhol az a fajta csapteleptípus terjedt el, mint nálunk. Hanem szokott lenni külön csappal rendelkező hideg és melegvízforrás. Nálunk pedig ugyebár a keverőcsapok vannak elterjedve. Ez sok bonyolítást is jelent a gyakorlatban. Ki állna ennek neki magától? Pláne, hogy írják: el lehet magyarázni, akár oktatóvideókban, hogy miként kéne ezt csinálni, csak a gyakorlat az mindig hoz magával bonyolításokat is.
Szóval, szerszámok kellenek, a csonkokra rákötendő csaptelepi bemeneti üregek, és akkor még nem vagyunk felkészülve az ilyenkor felmerülő váratlan dolgokra… Felújításkor előforduló cserénél mindenféle szempontot figyelembe kell venni, nem lehet csak úgy esztétikum szerint választani valamit, és ehhez is kell a szakmai felvilágosítás a helyszínen – úgy értem: látnia kell a szakembernek az adott helyzetet. Mindent még a vizgazfutesszerelo24.hu-n sem lehet leírni, hanem ajánlott kihívni magát a szerelőt, és akkor már meg is csináltatni vele, amit kell. Az anyaga, a benne lévő kerámiabetét – ez mind fontos még. Kellő hosszúságú flexibilis csövek és egyebek játszanak is továbbá. A tartósság a vizgazfutesszerelo24.hu-val való együttműködés által több értelmű: a munkájuk is tartós és garanciális, de ezen kiválasztások során tőlük kérni segítséget is egyfajta biztosíték erre. Nem csak a falban és a nem látható helyeken található dolog a különösen érdekesek, hanem sok múlhat tényleg azon is, amikor a „mutatósság” vezet minket, és ilyenkor nem esünk mégsem abba a hiába, hogy megfeledkezünk a többi szemponkról. Kijózanító az írásuk azon része, amely felhívja a figyelmet: nem csak pusztán „kellemetlenséget” fog okozni a szakszerűtlen kiválasztás ilyen dolgok esetében, hanem egyesen katasztrófához vezet! Számomra ez a nyíltság találkozik abbéli szándékommal, amit a bevezetőben is hangsúlyoztam. Tudatosabban, minden dologra kellő figyelmet fordítva szeretnék létezni a lakóhelyünkön! Felmérni, minek mi a súlya, mert változtam már életem során annyit, hogy már adjak eleget az elővigyázatosságra és a hosszútávúságra.
És akkor a Hajdu bojler… Ennél a márkánál tényleg hangsúlyozzák, nagyon sok a régi darab, de ők mindenképp fordítanak rá figyelmet, és itt aztán különösen jól jön a tapasztaltságra is alapuló szakértelem. Ők láttak már mindenfélét, újabbat, régit is, ismerik ezen típusok hibáit, és a szerelési praktikákat pont úgy, mint a többi felsorolt márkánál. Mert valóban ott van náluk a sok-sok meggyőző referencialeírás… Olvassuk ezeket! Mivel ez egy hazai márka, hazai a gyártás, ezért nincs a Hajdunál pl. annyi probléma az alkatrészellátással – erre nem is gondoltam, bár evidens kicsit, viszont ezért jó átfutni a vizgazfutesszerelo24.hu tájékoztatóit. Összességében megnyugtattak, hogy a Hajdu az még a könnyen szerelhető kategória, többnyire. A vízkő gyakori probléma még, továbbá a kormosodás, dugulás, elektronikai meghibásodások – ezeket sorolják.
Sokat faragott rajtam ez az időszak, de ennek a szerelőszolgáltatásnak a megtalálása meggyőzött, hogy érdemes kutatni a megoldás után, mert akkora félnivalónk még mindig nincs. Lesznek ugyanis, akik egyből tudnak segíteni, én mégis maradok inkább elővigyázatos. Másnak is ezt javaslom!